2025.08.14 14:00

A Külgazdasági és Külügyminisztérium felügyelete alatt működő Magyar Diplomáciai Akadémia, stratégiai együttműködésben a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemmel idén szeptemberben elindítja a Nemzetközi Sportvezetői Programot

A hiánypótló, magas színvonalú képzés célja, hogy Magyarország sportban betöltött vezető szerepét a nemzetközi diplomácia színterén is kamatoztassa, és olyan szakértői gárdát képezzen, amely hatékonyan képes képviselni a magyar érdekeket a globális sportpolitikai döntéshozatali folyamatokban.

A Nemzetközi Sportvezetői Program célja, hogy a magyar sportdiplomácia szakmai utánpótlását olyan, magas szintű nemzetközi ismeretekkel, diplomáciai készségekkel és sportvezetői kompetenciákkal rendelkező szakemberekkel erősítse, akik képesek a magyar sport érdekeit és értékeit a nemzetközi színtéren hitelesen és eredményesen képviselni. A programban résztvevők közvetlen kapcsolatokat építhetnek a hazai és nemzetközi sportdiplomáciai hálózatban, miközben gyakorlati tudást és tapasztalatot szereznek a nemzetközi sportélet döntéshozó köreinek működéséről.

A program létrehozását széleskörű szakmai egyeztetés előzte meg a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Magyar Diplomáciai Akadémia, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, valamint a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárságának bevonásával.

A program célja, hogy a sportszövetségek közép- és felsővezetői, valamint a sportigazgatásban dolgozó, külkapcsolati tapasztalattal rendelkező szakemberek számára mélyreható ismereteket nyújtson a sport és a diplomácia határterületeiről.

A sportdiplomácia a 21. századi nemzetközi kapcsolatok egyik legdinamikusabban fejlődő területe, amely hidat képez politikai, gazdasági, sport és kulturális érdekek között. Magyarország, mint kiemelkedő sporteredményekkel és rangos nemzetközi események rendezésében szerzett tapasztalatokkal rendelkező sporthatalom, kivételes adottságokkal rendelkezik ahhoz, hogy aktív alakítója legyen ennek a területnek. Az új képzési program erre az alapra építve nyit új távlatokat a magyar érdekérvényesítésben.

„Akadémiánk küldetése, hogy a magyar külpolitikai érdekek szolgálatába állítsa a legkorszerűbb tudást. A Nemzetközi Sportvezetői Program egy tökéletes példája ennek” – mondta dr. Pacsay-Tomassich Orsolya, a Magyar Diplomáciai Akadémia elnöke. „A Testnevelési és Sporttudományi Egyetemmel való együttműködés garantálja azt a szakmai mélységet, amely a diplomáciai protokollt és a sport-specifikus ismereteket egyedülálló módon ötvözi. Célunk, hogy a résztvevők egy gyakorlatias, azonnal hasznosítható eszköztárat kapjanak.”

„Magyarországon, mióta nemzeti kormány van, elkötelezetten dolgozunk azon, hogy hazánkat sportnagyhatalommá tegyük. Ennek következő lépéseként célunk, hogy még több rangos nemzetközi sporteseményt rendezhessünk meg.” – mondta Illés Boglárka, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára.

„A nemzetközi sportszervezetek is elismerik: Magyarország képes világszínvonalú események házigazdájaként helytállni. Az ilyen rendezvények nemcsak presztízst jelentenek, hanem jelentős hatással bírnak a turizmusra, az országimázs erősítésére és a gazdasági növekedésre is.

Az új képzési program célja, hogy a sportvezetésben jelenleg is dolgozó szakembereket felkészítse a nemzetközi színtéren való sikeres szereplésre. A résztvevők olyan ismereteket és készségeket sajátíthatnak el, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy magabiztosan képviseljék a magyar érdekeket a nemzetközi sportszervezetekben, és hozzájáruljanak hazánk további sportdiplomáciai sikereihez.”- tette hozzá az államtitkár.

 

A Nemzetközi Sportvezetői Program részletei:

A programra való jelentkezés az alábbi email címen történik: info.mda@mfa.gov.hu

 

A Magyar Diplomáciai Akadémiáról

A Külgazdasági és Külügyminisztérium részeként működő Magyar Diplomáciai Akadémia (MDA) felel a magyar diplomata-utánpótlás képzéséért és a diplomáciai kar folyamatos szakmai fejlődésének biztosításáért. Programjai a modern kor kihívásaira reflektálva készítik fel a szakembereket a magyar nemzeti és gazdasági érdekek hatékony képviseletére.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemről

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (MTSE) Közép-Európa egyetlen sporttudományi egyeteme, a magyar sport, sporttudomány, testnevelés és sportegészségügy legfontosabb oktatási, kutatási és innovációs központja. Küldetése a legmagasabb szintű szakemberképzés biztosítása a sport minden területén.

Megosztás:

facebook twitter